5. rész

                                                                    Chanel

BEKAPCSOLOM A MOBILOMAT, és kémiaóra előtt hazatelefonálok, hogy megtudjam, mi van a nővéremmel. Amanda nem túl boldog, mert Zoe kiakadt az ebédnél, nem tetszett neki az étel íze. Állítólag tiltakozásképpen földhöz vágta a joghurtos tálkát.
Túl sokat kérek, amikor arra gondolok, hogy anya kihagyhatta volna a mai klubösszejövetelt, hogy segítsen Amandának beilleszkedni? A nyárnak immár hivatalosan is vége, nem lehetek állandóan jelen, hogy ott folytassam a melót, ahol a gondozók befejezik.
Az iskolára kellene koncentrálnom. Apa alma materébe, a Northwestern Universityre szeretnék bejutni, így az otthonunkhoz közel járhatnék főiskolára, és továbbra is segíthetnék a tesómnak. Ellátom Amandát néhány praktikus tanáccsal, veszek egy mély lélegzetet, bájmosolyt illesztek az arcomra, és belépek a terembe.
– Hé, bébi! Foglaltam neked egy helyet. – David a mellette levő székre mutat.
A terem magas, kétszemélyes laboratóriumi asztalokkal van tele. Ez azt jelenti, hogy az év végéig David mellett ülhetek, és együtt csinálhatjuk meg a rettegett végzős kémiaprojektet. Tisztára hülyénél érzem magam, amiért azt hittem, hogy megváltoztak a dolgok kettőnk között. Felpattanok a székemre, és előhúzom a dög nehéz kémiakönyvet.
– Odanézzetek! Bieber is velünk jár kémiára! – mondja egy srác valahonnan hátulról. – Justin, ide, ven pa’ca! (Gyere ide!)
Igyekszem oda sem pislogni, mikor Justin hátba veregeti a haverjait, és olyan bonyolult kézmozdulatokkal üdvözli őket, amelyeket képtelenség követni. Mindannyian esének szólítják egymást, azt sem tudom, hogy mit jelent. Justin jelenlétére mindenki felfigyel az osztályban.
– Úgy hallottam, a múlt hétvégén letartóztatták, mert met volt nála – súgja David.
– Ne már!
David bólint, és felhúzza a szemöldökét. – De már.
Nos, ez az információ nem lep meg. Úgy hallottam, hogy Justin a hétvégéket vagy teljesen kiütve tölti, vagy valami más illegális dologban buzgólkodik.
Mrs. Peterson bevágja maga mögött az ajtót, mire minden szem, amely eddig Justinra és a haverjaira meredt, hirtelen rászegeződik. Mrs. Peterson szoros copfban hordja világosbarna haját. A nő a húszas évei végén járhat, de a szemüvege és mindig szigorú ábrázata miatt öregebbnek látszik. Úgy hallottam, hogy nagyon játssza a kemény csajt, mert amikor elkezdett tanítani, a diákok rendre megríkatták. Ki tisztel egy olyan tanárt, aki annyira fiatal, hogy a nővére lehetne?
– Jó napot kívánok, és üdvözlök mindenkit a végzősök kémiaóráján! – Az asztala szélén telepszik le, és kinyit egy dossziét. – Nagyra értékelem, hogy máris kialakították az ülésrendet, de ez az én feladatom. Névsor szerint haladunk.
Én is felnyögök a többiekkel együtt, de Mrs. Petersont nem lehet meghatni. Beáll az első asztal elé, és már mondja is: – David Smithé az első hely. A párja Darlene Boehm.
Darlene Boehm a hajrálányok másodkapitánya. Bocsánatkérő pillantást vet rám, és elfoglalja a helyét a pasim mellett.
Mrs. Peterson lefelé halad a névsorban, a diákok pedig vonakodva elfoglalják a számukra kijelölt helyet. – Chanel Hastings – mondja Mrs. Peterson, és a David mögötti székre bök. Nem túl lelkesen telepedek le a számomra kijelölt helyre.
– Justin Bieber – mondja Mrs. Peterson, és a mellettem álló székre mutat.
Úristen! Justin... ő lesz a tanulópárom kémiából? Egész évben? Azt már nem! Azt már nem! Kizárt dolog! Segélykérő pillantást vetek Davidra, pánikroham kerülget. Most már biztos, hogy jobb lett volna otthon maradni. Ágyban. Paplan alatt. Megfeledkezve a megaláztatásokról.
– Hívjon Jaynek!
Mrs. Peterson feltekint a névsorból, és a szemüvege mögül végigméri Jayt. – Jay Bieber – mondja, és átírja a nevet a listán. – Mr. Bieber, kérem, vegye le azt a fejkendőt! Az osztályomban a zéró tolerancia híve vagyok. Mindenféle bandázással kapcsolatos kiegészítő tilos az osztályteremben. Sajnos, Jay, a híre megelőzte. Dr. Aguirre száz százalékig támogat ebben... értve vagyok?
Jay a tanárnőre mered, és leveszi a kendőt a fejéről, amely alól kibukkan a szemszínéhez illő hollófekete haj.
– Azért hordja, hogy kordában tartsa a tetveket – morogja David Darlene–nek, de én is hallom, sőt, Jay is.
– Vete a la verga (Menj a picsába!)– mondja Alex Colinnak izzó szemmel. – Cállate el hocico! (Fogd be a pofádat!)
– Nyilván úgy van, haver – feleli David, majd megfordul. – Még angolul sem tud.
– Elég volt, David! Jay, üljön le! – Mrs. Peterson az osztályt méregeti. – A szabály mindenkire vonatkozik. Azt nem tudom befolyásolni, hogy mit csinálnak, amikor nem ebben a teremben ülnek, de az osztályban én vagyok a főnök. – Jayhez fordul. – Megértette?
– Sí, Senora (Igen, asszonyom)– mondja Jay szándékosan vontatottan.
Mrs. Peterson lefelé halad a névsorban, én meg azon igyekszem, nehogy találkozzon a tekintetem a mellettem ülő fiúéval. Milyen kár, hogy az öltözőszekrényben hagytam a táskámat, most én is keresgélhetném benne a nagy semmit, mint Lisa ma reggel.
– Mekkora szívás! – morogja Jay magában. Mély és rekedtes a hangja. Vajon magától ilyen?
Hogyan fogom beadni az anyámnak, hogy Jay Bieberrel kell együtt dolgoznom? Jaj, istenem! Remélem, hogy nem engem fog hibáztatni ezért is. Azt hiszi majd, hogy valamit elszúrtam.
A pasimra pillantok, aki elmélyülten beszélget Darlene– nel. Féltékeny vagyok. Miért is nem más a vezetéknevem? Akkor mellette ülhetnék.
Milyen klassz lenne, ha a jóisten adna mindenkinek egy törölhető napot. Csak elkiáltanád magad, hogy „Töröl!”, és az egész nap kezdődne újból. Én valószínűleg ma használnám ki ezt a lehetőséget.
Mrs. Peterson tényleg komolyan gondolja, hogy okos ötlet egymás mellé ültetni a hajrálányok kapitányát és az iskola legveszélyesebb vagányát? El van tévedve ez a nő.
Mrs. Eltévedt befejezi az ültetést. – Tudom, hogy önök, végzősök azt gondolják, hogy mindet tudnak. De csak az mondhatja magát sikeresnek, aki gyógyírt talál az emberiséget sújtó betegségek egyikére, vagy aki kitalálja, hogyan lehetne békében élni ezen a földön.
A kémia tudománya kulcsszerepet játszik a gyógyszergyártásban, a rákbetegek sugárkezelésében, a kőolaj hasznosításában, az ózon... Jay felemeli a kezét.
– Igen, Jay? – kérdezi Mrs. Peterson. – Van kérdése?
– Ööö, Mrs. Peterson, ön azt állítja, hogy az Egyesült Államok elnöke nem számít sikeres embernek?
– Csak azt akartam mondani, hogy... hogy a pénz és a pozíció még nem minden. Használják az agyukat, tegyenek valamit az emberiségért és a bolygóért, amelyen élnek! Akkor lesznek igazán sikeresek. És akkor majd elnyerik a tiszteletemet, amellyel pedig nem sok ember dicsekedhet.
– Nekem van mivel dicsekednem, Mrs. P. – mondja Jay, és láthatóan szórakoztatja a dolog.
Mrs. Peterson felemeli a kezét. – Kíméljen meg a részletektől, Jay
Megcsóválom a fejemet. Ha Jay úgy képzeli, a jó jegyhez elég az, hogy állandóan ellenkezik a tanárral, akkor tévedésben van. Nyilvánvaló, hogy Mrs. Peterson nem szereti, ha valaki okoskodik, és Jay máris felkerült a radarjára.
– És most – folytatja Mrs. Eltévedt – nézzék meg jól az önök mellett ülő embert!
Bármi mást, csak ezt ne! Azonban nincs más választásom. Megint Davidre pillantok, aki teljesen elégedettnek tűnik a párjával. Darlene–nek már van pasija, ha nem lenne, komolyan bosszantana a dolog, hogy miért hajol olyan közel Davidhez, és miért veti hátra a fürtjeit olyan kacéran. Közlöm magammal, hogy kezdek paranoiás lenni.
– Nem kell feltétlenül kedvelniük a partnerüket – mondja Mrs. Peterson –, de a következő tíz hónapot együtt fogják tölteni. Szánjanak öt percet arra, hogy megpróbálják megismerni a másikat, aztán majd mindenki bemutatja az osztálynak a párját. Beszélgessenek arról, hogy mit csináltak a szünetben, milyen hobbijaik vannak, vagy bármi más érdekességről, egyedülálló dologról, amiről az osztálytársak esetleg nem tudhatnak. Most kezdődik az öt perc.
Előkapom a jegyzetfüzetemet, fellapozom az első oldalt, és Jay orra elé tolom. – Miért nem írsz magadról néhány sort a füzetembe, én meg a tiedbe? – Még mindig jobb, mint beszélgetni vele.
Jay beleegyezően bólogat, bár rémlik, hogy megrándult az ajka, miközben felém nyújtja a füzetét. Tényleg elvigyorodott, vagy csak képzelődöm? Mély lélegzetet veszek, és kitörlöm a fejemből a gondolatot, majd szorgalmasan körmölni kezdek, amíg Mrs. Peterson azt nem mondja, hogy állj, figyeljünk most már a többiekre.
– Ő Darlene Boehm – kezdi David, az első felszólaló.
De én meg sem hallom, hogy mit mond Darlene–ről, a lány olasz körútjáról és a tánctáboros kalandjairól.
Ehelyett a füzetemre meredek, amelyet Jay már visszaadott nekem, és tátott szájjal bámulom a leírt szavakat.